Lőrincz Zsuzsa az 1956-os forradalom és sok nehézség után, 14 éves korában került ki Amerikába. New Yorkban és Budapesten él és dolgozik, mint keramikusművész, és mint a Pelham Art Center kerámia szakának alapító tanára. 1990 óta rendszeresen jár vissza szülőhazájába és vesz részt magyarországi kerámia alkotótelepek munkájában.

Bánki Ákos festészete az absztrakt expresszionista hagyományokon alapul. Munkásságában színekkel, formákkal, gesztusokkal kísérletezve hoz létre különböző energiájú és intenzitású képtereket. Meghatározó művészeti élménye Mark Rothko festészetével való fiatalkori találkozása. Festészetével a képek elemi, érzékekre ható erejének feltárására törekszik.

Husz Ágnes ars poétika

Agyaggal dolgozó magyar művész vagyok. A munkafolyamat számomra a maga ritualitásásával, mindennapi utazás.
A szobrokat vagy akár tálakat is nagyon egyedi módon építem, a kézzel nyújtott  anyag szalagokból. Tárgyaimat szabadon formázom, akárcsak egy háromdimenziós rajzot. 
Ez adja a műveim jól felismerhető, meghatározó karakterét.
Mivel csaknem 30 éve élek Japánban, az orientális atmoszféra sem véletlen. Ennek a gyönyörű országnak a kultúrája és filozófiája természetesen vegyül az eredeti énemmel, és így születnek a kelet-nyugat ötvözetű darabjaim. Szeretnék kíváncsiságot kelteni és az alkotásom közvetítésével arra késztetni a szemlélőt, hogy együtt gondolkozzunk a természet és az emberiség kapcsolatáról, és annak elemi jelentőségéről.

Figurális kompozícióim nemegyszer határszituációkban, a lét végzetes, kiúttalan helyzeteiben ábrázolnak emberalakokat. Ilyen körülmények között tárulnak fel sorsszerűen közép-kelet-európai létünk ellentmondásai és kudarcai, amelyeket el kell viselnünk, hogy aztán ennek tudatában folytathassuk utunkat. Szellemi attitűdöm ezért némileg a Gabriel Marcel-i keresztény felfogású egzisztencializmusra emlékeztet, amely az egyént vándorló emberként határozza meg, és az „útonlevés” gondolatát jelöli meg létezésének legegyénibb vonásaként. Az ironikus látásmód miatt ugyanakkor az ábrázolt alakokban felfedezhető egy humorosan „pikareszk” jelleg is.

KALAS Zsuzsa festő, író, illusztrátor. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen okleveles pszichológusként végzett, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát 2008-ban festő szakon. Mestere Maurer Dóra volt. 2020 -tól DLA hallgató a PTE Művészeti Karán. Festményeivel 2003 óta egyéni és csoportos kiállítások keretében találkozhat a nagyközönség.

2008-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Budapesten festő szakon. Mestere Maurer Dóra volt.

2020 -tól DLA hallgató a PTE Művészeti Karán. A művészi pályára egy kitérő után tért vissza. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után 1995-ben pszichológusként végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.

Műveivel 2003 óta egyéni és csoportos kiállítások keretében találkozhat a nagyközönség. Festményei olaj-vászon képek, melyeket figuratív absztrakció vagy absztrakt figurativitás jellemez.

Knyihár Amarilla festészetében jelentős lépés azoknak a fiktív tereknek a megteremtése, melyek a kép síkján, a kép előtt álló néző valós terének meghosszabbításaiként működnek, s íly módon, érzésem szerint egy határozott befogadó-centrikusságról, a befogadó iránti figyelemről is vallanak. „Munkáim alakításában fontos szempont volt a kép terének érzékeltetése, fokozása és ezzel együtt a néző terének megnövelése, kibővítése a festészet illúzió teremtő eszközei által. Hogy a képek előtt állók megfeledkezzenek nézői mivoltukról és a képek részvevőivé váljanak és gondolatban ezekben a terekben sétáljanak.”

Kontor Enikő másfél évvel ezelőtt mutatta be Vízszint című installációját Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban.  Saás Kinga és a K.A.S. Galéria meghívására ez a komplex mű új koordinátákkal, újrapozícionálva érkezhetett Budapestre. Akkor és most is, Kecskeméten és itt, a fővárosban is, egyszerű és talán megnyugtató volna ezt a nyomasztó és drámai hatású alkotást a jelen háborús helyzeteire tett kritikai utalásként értelmezni – ám ez csupán a felszín, a víztükör érintése, könnyed fodrozása lenne.

Lénárd Ilona képzőművész

Lénárd Ilona Holland – Magyar képzőművész, székhelye Rotterdam – Nagymaros.
Autonóm tértervezést tanult a rotterdami Willem de Kooning Akadémián. Színészeti képzést kapott Budapesten, ahol megtanulta a gesztusok és az intuíció fontosságát.
Lénárd Ilona autonóm munkáit az erős, gyors és intuitív gesztusok jellemzik, amelyek absztrakt 2 és 3 dimenziós világokká válnak.

1992-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett diplomát Magyar, Művészettudomány és Rajz szakokon. 1992-től 1995-ig a JPTE Képzőművészeti Mesteriskolájának hallgatója Konkoly Gyula osztályában, 2001 és 2004 között elvégzi a PTE MK Doktoriskoláját, majd doktori fokozatot szerez. 2004-ben szerzett DLA-t festészetből, témavezetője Keserü Ilona volt. 2007 óta a PTE MK festő tanszékének oktatója, 2017 óta habilitált adjunktus.

Lőrincz Zsuzsa az 1956-os forradalom és sok nehézség után, 14 éves korában került ki Amerikába. New Yorkban és Budapesten él és dolgozik, mint keramikusművész, és mint a Pelham Art Center kerámia szakának alapító tanára. 1990 óta rendszeresen jár vissza szülőhazájába és vesz részt magyarországi kerámia alkotótelepek munkájában.

Oldás és kötés folyamatos dinamizmusa tartja életben műveit, melyeket egymással párhuzamosan fest. Egyszerű képi helyzetekből kiindulva, ezek árnyalatait, variációit vizsgálja, különféle új helyzetekbe állítja őket. Egy-egy forma, szín visszatér a vásznakon, ezáltal a képeket összekötő gondolatfonalnak vizuális lenyomatot is hagyva. Ismétlődő képi elemek kerülnek különböző kompozíciókba. Izgalmas vizuális együttállásokat keres, melyekből inspirálódva tovább dolgozik a képein. Foglalkoztatja a véletlen, a hiba és a törvényszerűség megjelenése az alkotói folyamatban; a hiba és a hiba „javítása”, beépülése a képbe. A gyenge pontok a mozgatórugók. A káosz és strukturáltság együttes megjelenése, egymásnak feszülése, dinamizmusa, egyensúlyba hozása jelenik meg az alkotásokon.

Néma Júlia műveinek alapegységei hétköznapi szabvány üres papírlapok, új és talált űrlapok. Reliefjein és kollázsain a nyomhagyás keretrendszereit pásztázza, a fehérség feltételeit, árnyalatait és viszonylatait. Saját papírporcelán médiumában két szimbolikus értékű alapanyag minőségei vegyülnek, rétegződnek vagy épp kivonódnak egymásból. Semmiből előtűnő formák, hajtások, karcok és vágások spontán, szelíd gesztusai, eredeti funkcióból kimentett struktúrák hordozzák képi és írásos kultúránk, önmagunk sebezhetőségét.