Losonczy István

1992-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett diplomát Magyar, Művészettudomány és Rajz szakokon. 1992-től 1995-ig a JPTE Képzőművészeti Mesteriskolájának hallgatója Konkoly Gyula osztályában, 2001 és 2004 között elvégzi a PTE MK Doktoriskoláját, majd doktori fokozatot szerez. 2004-ben szerzett DLA-t festészetből, témavezetője Keserü Ilona volt. 2007 óta a PTE MK festő tanszékének oktatója, 2017 óta habilitált adjunktus.

A 90-es évek közepén nagyméretű gesztusfestményeket, installációkat és parafrázisokat készít. Az ezredforduló előtt tér át az olajfestészetre és kutatásai középpontjába a ’disegno’ és a ’colorare’ összhangzata kerül. A kétezres évek első éveiben alkotott analitikus-realista, budaörsi képsorozatában végképp felhagy a fényképmásolással és a folyamatosan változó valóságra, az emlékezetére és a képzelőerejére bízza magát. 2007-ben tanítani kezd és ezzel párhuzamosan, tárgynélküli viszonylatokban szintetizálja és fejleszti tovább a korábbi képein kialakuló színkeverési rendszereket. Figuratív (vagy inkább: analitikus) képein bizonyos festészeti alapproblémák (színviszonyok, színátmenetek, szín-terek, a formáknak és a színeknek a viszonya, a textúrának és a faktúrának a képhez, vagyis az imázshoz való viszonya, a keret kérdése stb.) izolálásáról, majd sorozatokon, variációkon keresztüli részletes kidolgozásáról van szó, non-figuratív (vagy: szintetikus) képei esetében pedig ugyanezeknek a problémáknak, és minél több ilyen problémának, az összekapcsolásáról olyan totális képekbe, amelyekben azok együtt és külön-külön is működni tudnak. Műveiben szinte önkénytelenül is feltűnnek a művészettörténeti utalások, melyekkel előadásaiban és szakmai publikációiban foglalkozik. Mégsem posztmodern festészet lesz mindebből, nem idézeteket és stílusjátékokat kapunk általa, hanem egyfajta szintetizált festészeti ’problematológiát’, amely nem a megoldások lajstromozásában, hanem a problémák rendszerezésében érdekelt.