Dékei Kriszta: NYUGI, NYUGI, A KERÉK FOROG TOVÁBB

Méhes Lóránt Zuzu pályáját két, egymással gyakran összefonódó, bár látszólag ellentétes stílus és tematika határozza meg: a fotóalapú hiperrealizmus és a karikatúra, a miszticizmus és a „rögvalóság”.

A kiállítás címe azonos az egyik fontos alkotás címével, emellett két interpretációval bír; olvashatjuk úgy, mint a művész kijelentését („semmi pánik, megvagyok”), illetve a kiállítás egészet tekintve egészen másként is.

A tárlaton szerepel egy többször kiállított, festmény-együttes (Nyugi,nyugi a kerék forog (2011); Éjjel, nappal művész (2009); Zuzu kerék szögesdróttal (2011); Helló, Honolulu (2009); egy négy darabos sorozat (Finomhangolás, 2014-ből), továbbá Zuzu 1978-as szemüvegei szinezett fotóinak 2015-ben digitalizált reinkarnációi, melyen zuzuszemüvegben modellként pózoló lányok láthatók; illetve egy 2020-ban átfestett, csinos covidvírusokkal megfejelt festmény, rajta Móricka és Jánoska zuzuszemüveg-maszkban. A Zuzu-Vető korszak mementójaként pedig egy installációjukra utaló, 1982-es rajzot mutatnak be.

A kiállítás egyik vezérmotívuma a zuzu-napszemüveg, amit a hetvenes években fehér dipából és színes, celofánvékony műanyagfóliából készített a művész, amely nemcsak megjelenésében tűnt ki a szocializmus szürkébe vont hétköznapjaiból, hanem más fényben is mutatta a világot is.

Ahogy 2021-ben is más színben tűnnek fel a „posztmodern szociálimpresszionista neobarbár”, a magasművészeti elvárásokat és anyaghasználatot figyelmen kívül hagyó, a grafittik és a gyerekrajzok világát hordozó, a korszak kulturális-politikai ikonjait (vörös csillagot, traktort, öltönyös, fejükön villámhárítót, vagy rádióantennát viselő, Janus-arcú csinovnyikokat) megidéző képek és valóságot átszabó vető-méhesi kör-négyzet is.

Miért készített Méhes 2015-ben egy új, de egy 1982-es fényképen alapuló retro-fotorealista művet? Miért aktualizált egy már letűnt világot 2020-ban? Talán mert újra ugyanott vagyunk? Hogy a kerék forog tovább?

dck-

Magyar Narancs, 2021. 10. 27.

FÉNYDOBOZ | Koroknai Zsolt kiállítása
Tárlatvezetés Méhes Lóránt Zuzuval
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. október 12. szombat

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://kasgaleria.hu/