SZÍN=TÉR | Losonczy István kiállítása

LOSONCZY ISTVÁN

SZÍN=TÉR

Kiállításmegnyitó: 2023. december 1, péntek, 17:00 óra

A kiállítást megnyitja: Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója.

Facebook esemény

Losonczy István Pécsett, a DLA elvégzése után a Keserű Ilona által 2007-ben alapított Színerő mesterkurzuson kezdett el azonos tónusértékű színárnyalatokon át körbeérő, összefüggő szivárvány-színsorokat festeni. Azóta is ezt a rendszert vagy színkeverési alapelvet fejleszti tovább és alkalmazza a tőle telhető legváltozatosabb módokon. A színskála előre „behangolt” elemeit ma már légmentesen lezárható üres óntubusokba tölti, mert így egyrészt hatékonyabban tud versenyezni az olajfesték száradási idejével, másrészt mert a jelenleg 180 tubusból álló „színorgona” remekül kiaknázható lehetőségeket adhat más, akár a spontaneitásnak is nagyobb teret engedő festői technikák gyakorlására és továbbfejlesztésére.

A K.A.S. Galériában nyíló kiállításának képei új, 2022/23-ban készült alkotások. A látogatók azt a másfélszer másfél méteres színkört is láthatják, ami az idei Innsbrucki Nemzetközi Művészeti Vásáron is kiemelt helyen szerepelt és itthon még nem volt kiállítva. A Szín=Tér című kiállítás anyaga az elmúlt évek alatt folytatott kutatásainak az eredménye.

,,A színkör elkészítése (legkésőbb) felvilágosodáskori probléma, ami azonban a XIX. század festékforradalma előtt technikailag megvalósíthatatlan feladat volt: a prizma által megtört fény színei sokkal intenzívebben világítottak Newton besötétített szobájának falán, mint amiket a korabeli festményeken láthatott. Szinyei, Csontváry vagy Berény már sokkal tágabb spektrumban gondolkodhatott és a kiállításon látható képek elkészítése során magam sem használtam fel egyetlen olyan festéket sem, ami 1870 előtt létezett volna, viszont több olyat is, ami az 1950-es években került fel a festők palettájára.

Szín=Tér – mintha ez lenne a festészet egyik legalapvetőbb, minden festményen, mindig más és más formában, újra és újra bizonyítandó munkahipotézise, aminek a ma alkotó festőknek a mai, kitágult szín-technológiai környezetben kell megfelelnie.

Abban reménykedem, hogy a kiállítás képei pontosítják és tágítják a színkör értelmezési tartományát.”

Losonczy István, 2023.

Losonczy István 1967-ben született Budapesten. 1987-95 között a JPTE BTK-n majd magyar-művészettudomány és rajz szakon majd a Képzőművészeti Mesteriskolában festő szakon tanult Konkoly Gyula csoportjában. 2004-ben szerzett DLA-t festészetből, témavezetője Keserü Ilona volt. 2006 óta oktat a PTE MK Festészet Tanszékén, 2017 óta habilitált oktató a festészet szakmai főtárgy mellett anatómiát, színtant és festészeti anyagismeretet tanít, valamint a doktori iskolában tart szemináriumot. 1993 óta számos csoportos és önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt.

A spektrum színeinek teljessége - Szekáry Zsuzsanna, Országút.com
 

A kiállítás 2024. január 20-ig látogatható.

Nyitvatartás: szerda, csütörtök, péntek 15 -18 óra között és bejelentkezéssel.

Tárlatvezetés és beszélgetés a művésszel: december 8. és 15., péntek 17 órától

December 2-án, szombaton 14 -18 óra között, december 3-án, vasárnap 16 – 18 óráig is nyitva vagyunk.

LOSONCZY ISTVÁN

SZÍN=TÉR

Kiállításmegnyitó: 2023. december 1, péntek, 17:00 óra

A kiállítást megnyitja: Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója.

Facebook esemény

Losonczy István Pécsett, a DLA elvégzése után a Keserű Ilona által 2007-ben alapított Színerő mesterkurzuson kezdett el azonos tónusértékű színárnyalatokon át körbeérő, összefüggő szivárvány-színsorokat festeni. Azóta is ezt a rendszert vagy színkeverési alapelvet fejleszti tovább és alkalmazza a tőle telhető legváltozatosabb módokon. A színskála előre „behangolt” elemeit ma már légmentesen lezárható üres óntubusokba tölti, mert így egyrészt hatékonyabban tud versenyezni az olajfesték száradási idejével, másrészt mert a jelenleg 180 tubusból álló „színorgona” remekül kiaknázható lehetőségeket adhat más, akár a spontaneitásnak is nagyobb teret engedő festői technikák gyakorlására és továbbfejlesztésére.

A K.A.S. Galériában nyíló kiállításának képei új, 2022/23-ban készült alkotások. A látogatók azt a másfélszer másfél méteres színkört is láthatják, ami az idei Innsbrucki Nemzetközi Művészeti Vásáron is kiemelt helyen szerepelt és itthon még nem volt kiállítva. A Szín=Tér című kiállítás anyaga az elmúlt évek alatt folytatott kutatásainak az eredménye.

,,A színkör elkészítése (legkésőbb) felvilágosodáskori probléma, ami azonban a XIX. század festékforradalma előtt technikailag megvalósíthatatlan feladat volt: a prizma által megtört fény színei sokkal intenzívebben világítottak Newton besötétített szobájának falán, mint amiket a korabeli festményeken láthatott. Szinyei, Csontváry vagy Berény már sokkal tágabb spektrumban gondolkodhatott és a kiállításon látható képek elkészítése során magam sem használtam fel egyetlen olyan festéket sem, ami 1870 előtt létezett volna, viszont több olyat is, ami az 1950-es években került fel a festők palettájára.

Szín=Tér – mintha ez lenne a festészet egyik legalapvetőbb, minden festményen, mindig más és más formában, újra és újra bizonyítandó munkahipotézise, aminek a ma alkotó festőknek a mai, kitágult szín-technológiai környezetben kell megfelelnie.

Abban reménykedem, hogy a kiállítás képei pontosítják és tágítják a színkör értelmezési tartományát.”

Losonczy István, 2023.

Losonczy István 1967-ben született Budapesten. 1987-95 között a JPTE BTK-n majd magyar-művészettudomány és rajz szakon majd a Képzőművészeti Mesteriskolában festő szakon tanult Konkoly Gyula csoportjában. 2004-ben szerzett DLA-t festészetből, témavezetője Keserü Ilona volt. 2006 óta oktat a PTE MK Festészet Tanszékén, 2017 óta habilitált oktató a festészet szakmai főtárgy mellett anatómiát, színtant és festészeti anyagismeretet tanít, valamint a doktori iskolában tart szemináriumot. 1993 óta számos csoportos és önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt.

A kiállítás 2024. január 10-ig látogatható.

Nyitvatartás: szerda, csütörtök, péntek 15 -18 óra között és bejelentkezéssel.

Tárlatvezetés és beszélgetés a művésszel: december 8. és 15., péntek 17 órától

December 2-án, szombaton 14 -18 óra között, december 3-án, vasárnap 16 – 18 óráig is nyitva vagyunk.
 

https://heyzine.com/flip-book/192146fb39.html

SZEKÁRY ZSUZSANNA: Teresült színek (interjú)

December 1-jén, a budapesti K.A.S. Galériában nyílik meg Losonczy István festőművész Szín = Tér című kiállítása. A szemet gyönyörködtető festmények megszületéséről, szín-kutatásairól és tanítási gyakorlatáról beszélgettünk a PTE Művészeti Karán oktató művésszel.

Miért a K.A.S Galériát választotta a kiállítás helyszínéül?

A K.A.S. Galéria szakmai szempontból elismert kiállítótér, „minősítő hely”, amelyben rangot jelent megjelenni. A véletlennek, és a galéria alapítójával, Nyakas Ilonával régóta meglevő kölcsönös tiszteletnek és bizalomnak köszönhető, hogy létrejött ez az együttműködés, ugyanakkor az is eszembe jut, hogy talán épp mostanára értem el odáig a festészetben, hogy valóra válhasson ez az álmom.

Miben rejlik a tárlat különlegessége?

Leginkább abban, hogy a kiállításon a legújabb és egyben az eddigi pályafutásom legtágabb szín-terű képeit állítom ki. A festékkel létrehozható és a szemünk által látható, színtartományok egyfajta teljességének ábrázolására törekedtem ezúttal, arra, hogy a szín- és tónusátmenetek a lehető legintenzívebb tér-élményt sugározzák az aranyfényű, kékes-szürke vagy semleges barna színekkel alapozott képfelületeken. Fontos megjegyezni, mert sok mindent megmagyaráz, hogy a képek elkészítése során használt festékek egyike sem létezett az 1870-es évek előtt, azok a 19. század során lezajlott robbanásszerű vegyipari fejlődés melléktermékeiként jöttek létre és kerültek a festők palettájára. Mikor a XVII. század végén Isaac Newton nevezetes prizmakísérleteibe fogott, a korabeli festményeken még semmiképp sem láthatott ahhoz hasonló színeket, mint amik az elsötétített szobájának falára vetültek. Szinyei Merse Pál 1873-ban készült Majális című képét viszont egy szűk évtizeddel korábban nem is lehetett volna megfesteni, mert azelőtt nem léteztek az ehhez hasonló, sugárzóan intenzív szín-kompozíciók létrehozáshoz szükséges zöld, rózsaszín, kék, türkiz, ibolya és nehézfém-oxid sárga festékanyagok. A festészet hosszú történetéhez mérten tehát viszonylag új kutatási területről beszélünk akkor, mikor arra kérdezünk rá, hogy festőként mit kezdhetünk az új, szélesre tárult szín-térrel, a spektrum színeinek immár megfesthetővé vált teljességével. Azzal kapcsolatosan, hogy a magyar festészetben kiket foglalkoztatott leginkább ez a kérdés, mindenekelőtt a Nyolcak, Csontváry Kosztka Tivadar és Keserü Ilona festészetét kell megemlítenem - és csak reménykedhetem abban, hogy a saját kutatásaim során talán némiképp kiegészíthettem a nagy példaképek eredményeit.      

Hogyan készülnek a festmények?

A színkörök elkészítése, különösen nagyobb méretekben, technikailag igen nehezen kivitelezhető, komoly monotonitástűrést igénylő tevékenység. A hosszútávfutó magányosságához lehetne hasonlítani az akár heteken át, minden nap reggeltől késő estig tartó festésfolyamatot. Néhány óránál tovább nem szabad félbehagyni, vagyis még az alvásidővel is takarékosan kell gazdálkodni annak érdekében, hogy a nagy színátmenet előző nap felhordott, még „élő” festékanyagát törésmentesen össze lehessen dolgozni az aznapi adaggal, és ez a folyamat egészen addig tart, amíg teljesen be nem zárul, össze nem ér a kör.

A szín-oszlopok és szín-csövek esetében ugyanazokat az előre kikevert színsorokat használtam fel, melyeket a színkörök megfestéséhez alkalmazok, azonban ezekre a vásznakra nem ecsettel, hanem spachtlival vagy glettvassal hordtam fel a festéket.

Mióta foglalkoztatják az ehhez hasonló, összetett színrendszerek?

1992-ben a (J)PTE Képzőművészeti Mesteriskolájában, Konkoly Gyula tanítványaiként monumentális méretű, expresszív gesztusfestményeket készítettünk. A mester javaslatára kisebb-nagyobb vödrökben jóelőre kikevertem néhány szín-pozíciót és csak akkor kezdtem bele a tényleges festésbe, mikor az egymáshoz hangolt színek kellőképpen kiegyensúlyozott és önmagában is érdekes viszonyrendszerbe kerültek. Ez aztán igen nagy szabadságot adott, tág teret nyert a spontaneitás és azt tapasztaltam, hogy minél gondosabban készülök elő, minél türelmesebben és koncentráltabban figyelek oda a „színorgona” kialakítására, utána annál élvezetesebb lesz festeni és annál kevésbé kell aggodalmaskodnom azon, hogy miképpen, milyen eszközzel kerülnek fel a színek a vászonra.      

2000-es évek első felében viszont már a korábbiaktól radikálisan eltérő, nagyon részletes, extrém munkaidő-befektetést igénylő figuratív képeket festettem. Ezek létrehozása számos nehezen megoldható festői problémával járt, de a legnagyobb feladat talán az volt, hogy vajon hogyan lehet összeegyeztetni a ’disegno’-t és a ’colorare’-t, vagyis, hogy vajon hogyan lehetséges a rendkívül éles rajzolat és a rendkívül differenciált színezés egyensúlyát elérni. Ha egy festmény oly-annyira részletező, hogy az elkészítése akár többezer órán át tartó folyamatos munkát igényel, akkor a több hónap vagy akár egy év különbséggel megfestett képelemek mégis hogyan alkothatnak összefüggő szín-teret, hogyan lehet egységes és valószerű atmoszférája egy, csak ilyen módon megvalósítható festménynek? A megoldás kulcsa ebben az esetben is a különböző színsorok előzetes, megfelelő mennyiségben történő kikeverése és rendszerezése volt, de ekkor már - hogy a különböző képelemeket minél finomabban és pontosabban összehasonlíthassam és megkülönböztethessem egymástól - az elkészült részek palettáit is gondosan eltároltam és feliratoztam. A témáimat ennek az egyre inkább kézhezálló festői eszköztárnak megfelelően válogattam, aminek következtében újra kiteljesedett a szabadságérzetem és minden további nélkül elhagyhattam a fotóhasználatot, hogy a valóságban látott témák mellett immár az emlék- és álomképeimet is feldolgozhassam. 

Ezután azonban egy hosszú kihagyás következett és csak a doktori értekezésem megírása és megvédése után, immár a PTE MK festőtanszékének főállású oktatójaként, Keserű Ilona festőművész 2007-ben alapított Színerő mesterkurzusán kezdtem el - két év elteltével - újra festeni. Ott, a Zsolnay-gyár használaton kívüli üzemcsarnokaiban, kínzó tehetetlenségemben kevertem ki az első, azonos tónusértékű színárnyalatokon át körbeérő, összefüggő szivárvány-színsoromat, ám azóta is ezt a rendszert vagy színkeverési alapelvet fejlesztem tovább és alkalmazom a tőlem telhető legváltozatosabb módokon. A színskála előre „behangolt” elemeit ma már légmentesen lezárható üres óntubusokba töltöm, mert így egyrészt hatékonyabban tudok versenyezni az olajfesték száradási idejével, másrészt mert a jelenleg 180 tubusból álló „színorgona” remekül kiaknázható lehetőségeket adhat más, akár a spontaneitásnak is nagyobb teret engedő festői technikák gyakorlására és továbbfejlesztésére.

Említette, hogy 2007-óta tanít. Miként függ össze a festői és a tanítási gyakorlata?

Nehezen megválaszolható ez a kérdés, hiszen a tanárnak egyrészt az a feladata, hogy „minden tudását” átadja, másrészt viszont arra is nagyon ügyelnie kell, hogy ne epigonokat neveljen, hogy a tanítványai mindenekelőtt önálló műveket alkossanak és képesek legyenek arra, hogy saját személyes festői programjukat szuverén módon kialakítsák. Fontos tehát az (ön)kritikai szemlélet, hogy a különböző festészeti elgondolások és technikák gyakorlati összefüggéseit és - főleg - az egyedi megoldásokat minél magabiztosabban felismerjük, hogy azokat kortárs és történeti kontextusban is képesek legyünk szemlélni és szemléltetni. A festészetnek a festészet az elsődleges vonatkoztatási rendszere, amit viszont minden (jó) festmény kicsit átalakít és újraértelmez. Azt szeretném elérni, hogy tanítványaim ne csak a kortárs festészeti trendekre és divatokra hivatkozhassanak a munkáikban, hanem hogy a (rég)múlt festészetét is inspirációs forrásnak lássák, olyan lehetséges festői programok és megoldások tárházának, amelyeket vagy amelyeknek bizonyos kombinációit a saját képükre alakítva, egyedi eredményekre juthatnak.

De nem akarok kitérő választ adni: a kiállításon látható festmények valójában tézisművek, melyeket részben legalábbis azért készítettem el, hogy a festő szakos hallgatóim mellett akár a laikus nézők is elgondolkozhassanak a kiállítás címéül választott, nyilvánvaló képtelenségen: szín=tér.