K.A.S. Galéria

Bánki Ákos // PARALLEL COLOURS

parallel_colours

Bánki Ákos
PARALLEL COLOURS

Megnyitó // 2022. február 10., csütörtök 19 óra
A kiállítást megnyitja // Fazakas Réka

A festményt olykor taktilis közvetlenséggel, kézzel megdolgozó Bánki legújabb sorozatán egy lépést hátrál, és a vásznat optikai felületként kezelve, a tiszta színek primer hatásait kiaknázva teremt harmóniát, kontrasztot és ritmust. A párhuzamosan csurgatott festéknyalábokból épülő emberléptékű képek minimalista eszköztára és a fizikai törvények érvényesülése egyszerre idéznek természeti képződményeket és sejtetik a rendszerező, alkotói szándékot. A korábbi képek vadsága a színekben és az egymásra rakódó rétegek versengésében továbbra is jelen van, miközben az áttekinthetőség és a letisztultság megjelenésével együtt a feszültség is érezhető a vásznakon. A formák tömegekbe szerveződnek és a térbeliség illúzióját mellőzve a vászon felületére, a szemlélő közvetlen közelébe tolulnak, aki így a színek direkt hatásának van kitéve.
Schneller János

Facebook esemény

Ez a kiállítás szerves folytatása a tavalyi Flumen 1.1 és 1.2 kiállításoknak, melyek a COVID sűrűjében, a februári szürkeségben erőteljes, Barcelonából hozott színeivel, energiáival berobbant Budapest kiállítási palettájára. Ez egyben születésnapi kiállítás is, mert Ákos 40 éves lett!

Február 12-én, szombaton 16 órakor Topor Tünde beszélget vele a most bemutatásra kerülő, immáron harmadik könyvéről, szintén a K.A.S. Galériában.
Facebook esemény


A kiállítás megtekinthető // 2022. március 9-ig, szerda, csütörtök, péntek 15 - 18 óráig.

 

 

  831 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

INTUITION & PROCEDURE | Lénárd Ilona kiállítása

INTUITION & PROCEDURE | Lénárd Ilona kiállítása

Szeretettel meghívjuk a kiállítás megnyitójára
/ We kindly invite you to the opening of the exhibition

Ilona Lénárd
Intuition & Procedure

Megnyitó: 2022. január 12., szerda 18 óra
/ Opening: 12 January, Wednesday 6pm

Megnyitja: Szegedy-Maszák Zoltán, képzőművész
/ Opening: Zoltán Szegedy-Maszák, visual artist


Intuition & Procedure

LÉNÁRD Ilona képzőművész kiállított alkotásai analóg és robot festményeket és jaquard texil munkákat egyaránt tartalmaznak. A frissen, erre a kiállításra festő hengerekkel festett akril, vászon munkák mellett korábbi sorozataiból is válogattunk. A Machining Emotion képei egyrészt az intuitív analóg akril festményekre és azok robotikai aspektusára, másrészt az algoritmikusan megtervezett és robotikusan előállított akrilfestmények érzelmi vonatkozására utal. Lénárd Q-sorozata és Pattern-sorozata Katarban születtek, a Dohai kulturális központ műtermében, szándékosan kvázi robotikus gesztusokra alapozva. Személyes és mindenekelőtt erőteljes mozdulatokkal kerültek a vászonra. A robotfestmények is intuitív mozdulatokon alapulnak, amelyeket három dimenzióban szabadon rajzolnak meg 3D-s digitalizálóval, ezáltal olyan adatokat hoznak létre, amelyek bemeneti paraméterként funkcionálnak a nagy ABB robotkart vezérlő algoritmusok számára. A robotkar ugyanazzal a széles hegyű akril markerrel dolgozik, amelyeket Lénárd használ intuitív, analóg akril festményeinél. Az akril festmények mellett különleges, több dimenziós hatású jacquard szövésű munkák is láthatók, amelyek korábbi Omniverse akril festményeinek digitalizált változata alapján készültek Hollandiában.

A kiállítás az intuitív emberi eljárások és a kiszámított robotikus folyamatok együttesét mutatja be.

Facebook esemény / Facebook event


Kas Oosterhuis: Mindenütt jelenlévő szimmetriák Lénárd Ilona vizuális művész absztrakt kalligrafikus festményeiben

///

Intuition & Procedure

The exhibited works by visual artist Ilona LÉNÁRD comprise both analogue and robotic paintings and tapestries. In addition to the acrylic on canvas works freshly painted with paint rollers and markers for this exhibition, we also selected from her previous series. The title refers to the aspect of the intuitive analogue acrylic paintings and their robotic aspect, and to the emotive aspect of the algorithmically designed and robotically produced acrylic paintings. Lénárd’s Q series and Pattern series, made during her stay in Qatar in her studio at the cultural center Doha Fire Station, are intentionally based on quasi-robotic procedural gestures, put on the canvas by intuitive, personal and above all powerful movements. The robotic paintings are based on intuitive gestures freely drawn in three dimensions with a 3d digitizer, thereby producing data that function as input parameters to the algorithms controlling a large ABB robot arm. The robot arm holds a 3d printed placeholder for the wide tipped acrylic markers, the same markers as Lénárd uses for her intuitive analogue acrylic paintings. Besides the acrylic paintings also jacquard woven tapestries are shown, made in a Holland, which are derived via a computerized interpretation from her earlier Omniverse acrylic paintings.

The exhibition shows the empathic confluence of intuitive human procedure and calculated robotic processes.


Kas Oosterhuis: Ubiquitous Symmetries in the calligraphic paintings of visual artist Ilona Lénárd


Megtekinthető: 2022. február 8-ig, szerda, csütörtök, péntek 15 - 18 óráig
/ On view until 8 February, Wednesday to Friday 3pm tp 6pm

  697 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

Boldog karácsonyi ünnepeket és műélvezetekben is gazdag új évet kívánunk!

kas_unnepi_udvozle_20211224-091002_1

Kedves Művészet-barátok!

Köszönjük, hogy figyelemmel kísérték, látogatták, szerették, megosztották a K.A.S. Galéria kiállításait.
Várunk vissza minden érdeklődőt 2022-ben is!

Boldog karácsonyi ünnepeket és műélvezetekben is gazdag új évet kívánunk!

Január 5-én, szerdán nyitunk, január 8-án zenei performansszal egybekötött finisszázst tartunk Freund Éva - Péter Szabina Akvárium című kiállításán.

///

Dear Partners and Friends!

Wishing you a Happy Holiday and an art-full, happy New Year!

We are open again on the 5th of January 2022.

  683 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

Freund Éva – Péter Szabina: AKVÁRIUM

akvarium

 

Freund Éva – Péter Szabina: AKVÁRIUM
helyspecifikus multimediális installáció

Megnyitó: 2021. december 11., szombat 18 óra
Megnyitja: Széplaky Gerda, esztéta, filozófus

MENJ LE A VÍZ ALÁ, CSAK EGY KICSIT!

Az akváriumban látható videókat egy általunk előre megkomponált hangsávra vágtuk
egységesen. Ebben a 6’40” hosszúságú zenében egyetlen érthető mondat hangzik
el: menj le a víz alá, csak egy kicsit!

Erre invitáltuk egymást, amikor először észrevettük: a virtuális jelenlét, az online
kapcsolódás illúziója megnehezíti és összezavarja köztünk a kommunikációt
ugyanúgy, mint ahogy gyakran az élőbeszéd, a verbális nyelvhasználat sem elég
egymás megértéséhez.

Tovább a teljes bejegyzéshez
  1018 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

AMOR VACUI / AZ ÜRESSÉG SZERETETE | Néma Júlia kiállítása

nema_julia_amor_vacui_fb_esemenykep_jav

Néma Júlia
Amor vacui / Az üresség szeretete


Megnyitó: 2021. november 18., csütörtök, 18 óra
/ Opening: 18 november, Thursday, 6 p.m.

Megnyitja: Sárvári Zita
/ Opening speech: Zita Sárvári

Sárvári Zita megnyitóbeszéde ide kattintva olvasható

Néma Júlia műveinek alapegységei hétköznapi szabvány üres papírlapok, új és talált űrlapok. Reliefjein és kollázsain a nyomhagyás keretrendszereit pásztázza, a fehérség feltételeit, árnyalatait és viszonylatait. Saját papírporcelán médiumában két szimbolikus értékű alapanyag minőségei vegyülnek, rétegződnek vagy épp kivonódnak egymásból. Semmiből előtűnő formák, hajtások, karcok és vágások spontán, szelíd gesztusai, eredeti funkcióból kimentett struktúrák hordozzák képi és írásos kultúránk, önmagunk sebezhetőségét.

Néma Júlia DLA, Ferenczy Noémi-díjas porcelán és kerámia tervezőművész munkásságát a képzőművészet, a design és a kézművesség egyéni összhangja jellemzi. Szemléletét meghatározza a konkrét, konstruktív művészeti hagyomány, egyes távol-keleti tradíciók, a lokális gondolkodás és a kutató kíváncsiság. Éttermi tányérszettjeivel a tálalásmód megújítójának számít a kortárs hazai gasztronómiában. Magas hőfokon című könyve a fatüzeléses kerámia esztétikájának magyar nyelvű alapműve.

/

The basic units of Julia's silent works are ordinary standard blank sheets of paper, new and found forms. In her reliefs and collages she scans the frameworks of tracing, the conditions, shades, and relationships of whiteness. In her own paper porcelain medium, the qualities of two symbolic raw materials are mixed, layered or just extracted from each other. Spontaneous, gentle gestures of structures, shoots, scratches and cuts that emerge from nowhere, structures saved from their original function carry the vulnerability of our pictorial and written culture, ourselves.

The work of Júlia Néma DLA, the Noémi Ferenczy award-winning porcelain and ceramic designer is characterized by the individual harmony of fine arts, design and handicrafts. Her approach is determined by her concrete, constructive artistic tradition, certain Far Eastern traditions, local thinking and curiosity about the researcher. With her restaurant plate sets, she was the first to renew the way of serving in contemporary Hungarian gastronomy. Her book entitled At High Temperatures is the basic work of the aesthetics of wood-fired ceramics in Hungarian.


Megtekinthető: 2021. december 8-ig, szerda, csütörtök, péntek 15 -18 óráig, illetve bejelentkezéssel.

/ On view until 8 december, wednesday to friday 3 p.m. to 6 p.m. or on appointment.

A kiállítás létrejöttét az NKA támogatta.

Facebook esemény

Kiállítászáró tárlatvezetés Néma Júliával
december 3-án, pénteken 17 órakor!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez
  1415 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

FÉNYDOBOZ | Koroknai Zsolt kiállítása

koroknai_fenydoboz_fb

FÉNYDOBOZ

Koronai Zsolt kiállítása

Megnyitó: 2021. november 12., péntek 19 óra

A kiállítást megnyitja: Fazakas Réka, a Műcsarnok kurátora

Megnyitó performansz: Ladjánszki Márta

Az elmúlt években művészeti alkotó munkafolyamatomban és kiállításaimon videóinstallált tereket, performanszokat, virtuális folyamatokat mutatok be, ahol a természettudományos analógiák szerepet kaptak, valamint alkalmazok képzőművészeti közegben társművészeti áthatásokat.

Tovább a teljes bejegyzéshez
  824 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

Dékei Kriszta: NYUGI, NYUGI, A KERÉK FOROG TOVÁBB

Méhes Lóránt Zuzu pályáját két, egymással gyakran összefonódó, bár látszólag ellentétes stílus és tematika határozza meg: a fotóalapú hiperrealizmus és a karikatúra, a miszticizmus és a „rögvalóság”.

A kiállítás címe azonos az egyik fontos alkotás címével, emellett két interpretációval bír; olvashatjuk úgy, mint a művész kijelentését („semmi pánik, megvagyok”), illetve a kiállítás egészet tekintve egészen másként is.

A tárlaton szerepel egy többször kiállított, festmény-együttes (Nyugi,nyugi a kerék forog (2011); Éjjel, nappal művész (2009); Zuzu kerék szögesdróttal (2011); Helló, Honolulu (2009); egy négy darabos sorozat (Finomhangolás, 2014-ből), továbbá Zuzu 1978-as szemüvegei szinezett fotóinak 2015-ben digitalizált reinkarnációi, melyen zuzuszemüvegben modellként pózoló lányok láthatók; illetve egy 2020-ban átfestett, csinos covidvírusokkal megfejelt festmény, rajta Móricka és Jánoska zuzuszemüveg-maszkban. A Zuzu-Vető korszak mementójaként pedig egy installációjukra utaló, 1982-es rajzot mutatnak be.

A kiállítás egyik vezérmotívuma a zuzu-napszemüveg, amit a hetvenes években fehér dipából és színes, celofánvékony műanyagfóliából készített a művész, amely nemcsak megjelenésében tűnt ki a szocializmus szürkébe vont hétköznapjaiból, hanem más fényben is mutatta a világot is.

Ahogy 2021-ben is más színben tűnnek fel a „posztmodern szociálimpresszionista neobarbár”, a magasművészeti elvárásokat és anyaghasználatot figyelmen kívül hagyó, a grafittik és a gyerekrajzok világát hordozó, a korszak kulturális-politikai ikonjait (vörös csillagot, traktort, öltönyös, fejükön villámhárítót, vagy rádióantennát viselő, Janus-arcú csinovnyikokat) megidéző képek és valóságot átszabó vető-méhesi kör-négyzet is.

Tovább a teljes bejegyzéshez
  667 Találat
  0 hozzászólás
K.A.S. Galéria

Tárlatvezetés Méhes Lóránt Zuzuval



November 8-án, hétfő délután 17 órakor

Amikor egy művész beszél a munkáiról, az mindig a legszemélyesebb beavatás.
Szó lesz a Zuzu szemüvegekről, a négyszögletű ,,szocialista neobarbár kerék" történetéről, az együtt és Vető Jánoska nélkülről, talán Méhes Mariettáról is az Eszkimó asszony fázikból, a munkákon visszatérő, ismétlődő motívumokról és természetesen a 80-as évek neoavantgárdjáról. A többi meglepetés... Utazás időben és lélekben.

Kapcsolódó cikkek, linkek a kiállításról:
Méhes Lóránt Zuzu harsogóan vidám művei a K.A.S.-ban - Kultúra.hu, Kocsis Katica
Nyugi, nyugi, a kerék forog - Magyar Narancs, DCK



  905 Találat
  0 hozzászólás

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://kasgaleria.hu/