KAS Gallery

Lőrincz Zsuzsanna TÖRTÉNETEK

boritokep

Lőrincz Zsuzsa TÖRTÉNETEK

amerikai - magyar keramikusművész életmű kiállítása a K.A.S. Galériában.

Budapest, 2021. 06. 16. – 07. 08.

Lőrincz Zsuzsa az 1956-os forradalom és sok nehézség után, 14 éves korában került ki Amerikába. New Yorkban és Budapesten él és dolgozik, mint keramikusművész, és mint a Pelham Art Center kerámia szakának alapító tanára. 1990 óta rendszeresen jár vissza szülőhazájába és vesz részt magyarországi kerámia alkotótelepek munkájában. Korábban a siklósi és a hódmezővásárhelyi kerámia szimpóziumon, majd a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió műtermeiben is alkotott a saját itthoni és new yorki műhelyei mellett. Otthonosan illeszkedett be a hazai kerámia világába. Megbecsült helyet vívott ki magának a magyar kerámia művészetben, barátságokat kötött. Tagja lett a fő szakmai szervezeteknek. Munkái szerepeltek az évente megrendezett Őszi Kerámia Tárlaton és a keszthelyi Pelso Biennálén. Több egyéni kiállítása volt, legutóbb 2017-ben, a FUGÁ-ban, amikor a Lőrincz Zsuzsanna / Susan Lawrence Nathenson Budapest / New York című, Ébli Gábor esztéta által szerkesztett könyve is megjelent. A könyv megvásárolható a K.A.S. Galériában, a kiállítás ideje alatt.

A TÖRTÉNETEK című kiállításon Lőrincz Zsuzsanna különböző korszakai meghatározó tárgyait mutatjuk be. Kedvenc, visszatérő formája az IDOL nevet viseli. Hófehér, vagy lazán festett, és szitanyomott Kennedy porcelánoktól kezdve a koromfekete olaj rakuig terjed kísérletező kedve. Tárgyai másik fő vonulata a magastüzű, sómázas és rakus csövek, melyek keretbe zárva megtörnek-csavarodnak, máskor pedig sikeresen felemelkedve az ég fele törnek.

Tovább a teljes bejegyzéshez
  415 Találat
  0 hozzászólás
KAS Gallery

Makovecz Anna NÉGY ÉVSZAK / Természetmegfigyelés az év körforgásában

Makovecz-facebook-cover

Szeretettel várjuk a K.A.S. Galéria kiállítására//

Makovecz Anna festmény-installáció / K.A.S. Galéria 2021

 

Megnyitó//  2021. május 19., szerda 18 óra

A megnyitó esemény a K.A.S. Galéria facebook oldalán követhető lesz és később is megtekinthető.

Tovább a teljes bejegyzéshez
  546 Találat
  0 hozzászólás
KAS Gallery

Drégely Imre - Haid Attila - Herendi Péter - Molnár Zoltán TERRITÓRIUM

territorium_facebook_cover_jav

 

Territórium, mint felség-, és vadászterület

Korunkban, mikor úgy tűnik egyre kevésbé láthatóak, tapasztalhatóak a téri és időbeli, vagy akár

a realitás és virtualitás közti határok, talán egyre fontosabb megvizsgálni, mit jelent ez az ősi,

atavisztikus fogalom az embernek, mint biológiai lénynek. Önmaga által konstruált elképzelt

Tovább a teljes bejegyzéshez
  530 Találat
  0 hozzászólás
KAS Gallery

Haid Attila IN & OUT - kiállítás az autizmussal élőkről

haid_attila_inout_facebook_cover-1

In & Out”-kiállítás autizmussal élőkről

Napjainkban egyre többet hallunk az autizmusról, amit a különböző médiumok az éppen aktuális nézetek tükrében magyaráznak, értelmeznek, diagnosztizálnak vagy akár reklámoznak. A kiállítás szereplői ők, az autizmussal élők, akiket szeretnék úgy bemutatni, ahogyan én, autistákkal élő (dolgozó) látom. Célom, hogy fotóim segítségével a téma iránt fogékony emberek újfajta bepillantást kapjanak ebbe a világba. H.A.

„In & Out” - an exhibition about people, who live with autism

Nowadays we are hearing more and more about autism, which is being explained, interpreted, diagnosed or even advertised by various media in the light of current views. „People with autism” who I want to portray as I see them , who live and work with autistic people. My goal is to help people who are receptive to the subject get a new insight into this world through my photos." A.H.

  463 Találat
  0 hozzászólás

Facebook